Beatrix aprópecsenye

Beatrix aprópecsenye

Egy háziasszony nap, mint nap gondolkodik azon, mit is főzzön. Legyen egyszerű gyors és finom, és persze olyan, amit a gyerekek is szívesen fogyasztanak. De legyen egészséges könnyen emészthető is. Most valami olyasmit szeretnék ötletként nyújtani, ami mindezeknek megfelel. A Beatrix aprópecsenyét készíthetjük sertéshúsból is, de sokkal gyorsabb az elkészítése, ha csirkemellből vagy pulykamellből készítjük el. Most egy pulykamelles változatot szeretnék ajánlani, de csirkemellből is ugyan így kell elkészíteni.
Hozzávalók 4 személyre:
- 60 dkg pulykamell
- 6 dkg füstölt szalonna
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 20 dkg zöldborsó
- 1 kukoricakonzerv
- só, bors ízlés szerint
- petrezselyem zöld
- fokhagymával ízesített tej
- 10 dkg trappista sajt
- 1 kg burgonya
- 3-5 dl tej
- 5 dkg vaj
Elkészítés:
A pulykamellet kevés fokhagymás fejben érleljük körülbelül fél órát, majd kivesszük a tejből, és egyforma csíkokra felszeleteljük. A szalonnát is kis apró kockákra vágjuk. Egy lábasban kevés zsiradékot teszünk, beletesszük a felszeletelt vöröshagymát, pároljuk meg, majd tegyük hozzá a kockákra vágott szalonnát, és pár perc után a felszeletelt pulykamellet is. Picit fedő alatt pároljuk, ez pár perc, mert hamar átpuhul, ez után pedig erős tűzön lepirítjuk. Közben sóval, borssal és zúzott fokhagymával fűszerezzük. Finom fokhagymásnak kell lennie. Ez után csepegtessük le a kukorica levét, majd keverjük hozzá a pecsenyéhez a zöldborsóval együtt. Ha a borsó is megpuhult, még egy kis fokhagymával keverjük át. Ezzel a pecsenyénk el is készült. Ha van otthon mexikói keverék, akkor azt is használhatjuk a kukoricás borsó keverék helyett. Szerintem ezzel még finomabb is. De még nem végeztünk. Készítsünk burgonyapürét 4 személyre. A meghámozott burgonyát sós vízben feltesszük főni. Ha a burgonya megfőtt, leszűrjük, és még melegen bele keverjük a vajat és addig hígítjuk a tejjel, hogy finom habos pürét kapjunk. Én mindig úgy készítem, hogy amíg érlelem a pulykamellet addig meghámozom a burgonyát és igazából egyszerre kezdem el felrakni a krumplit és a pecsenyét, így időt spórolok, hiszen az egész étel elkészítése minden előkészülettel nincs több, mint egy óra.
Tálalás:
A burgonya talapzatra tálaljuk a finom fokhagymás pecsenyét, amit resztelt sajttal és kevés petrezselyemmel meghintünk. Nagyon mutatós, egyszerű és finom étel, de a petrezselyem zöld el is hagyható. Ha nagyon sietünk vagy nincs kedvünk krumplit hámozni, akkor főzhetünk hozzá rizst is, az íze így is kitűnő lesz.
Próbálhatjuk többféle húsból, de bármelyiket is választjuk a siker, garantált lesz.

Remélem, hogy csirkeételek változatosan cikkem olvasásával tágította a tudását.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak